Minden jog fenntartva - Tamás Hartmann

Nikon D850 teszt #1 – Fotoplus Nikon kávézó

Pár hete mutatták be a Nikon új DSLR fényképezőgépét, a D850-et, amit már jó ideje mindenki nagyon izgalommal várt – talán még a Canon-osok is. Hogy miért? Mert már a 6-7 éve megjelent elődje (D800 és D810) is kategóriájában legjobbjának minősültek a maga idejében – és valójában még most sincs nagyon szégyenkeznivalója! Talán éppen ezért is nagy elvárások voltak az új szériával kapcsolatosan.

A specifikációk és az első külföldi tesztképek alapján pedig mondhatjuk, hogy tényleg mindenkit meggyőzött a D850! Persze, ez valamennyire el is várható, hisz egy ilyen kategóriájú gépnek az adott pillanatban a legjobbnak kell lennie kategóriájában, ám azt se felejtsük el, hogy a jelen helyzetben ez egyre nehezebb. Hisz már nem csak a Canon-t kell legyőznie a Nikon-nak, hanem a Sony-t, valamint a rohamtembóban közeledő Pentax-ot is. 

Eltekintenék most a technikai specifikációktól és minden egyéb mért értéktől, hisz ezekre egyrészt időm sem és lehetőségem sem volt, illetve ezek nagy részét már mindenki megtalálja az interneten. A Fotoplus megrendezésében történt rendezvényen ugyanis csak rövidke fél-egy órás nyúzásnak tudtam kitenni a gépet. Megpróbáltam egyrészt gyorsan összehasonlítani a saját rendszeremmel, illetve a saját újdonságaira is igyekeztem fókuszálni.

A Fotoplus rendezvényére a Nikon Magyarország 2db Nikon D850-es géppel “vonult ki”. Az egyiken az új csúcs Nikkor 105mm 1.4-es objektív, míg a másikon a legendás Nikkor 58mm 1.4-es objektív várta az exponálásokat.  Ez azt jelenti, hogy egyenként közel 2 millió forintos szettet markolhatott meg az, aki ki szerette volna próbálni a D850-et. Bár alapvetően szerény embernek tartom magam, de ebben az esetben nem volt kérdés, hogy rögtön mindkét gépet elvigyem magammal! 🙂

Mindennek oka csupán ez a blog volt, hisz szerettem volna, ha a D850-ról is készülnek fotók és ha már adott a lehetőség, akkor miért ne készítsek “szelfit” saját magával – magáról! Persze jól is jött ez a technikai fölény az én rendszeremmel szemben, hisz a sötétedéskor remekül lehet érezni a különbséget az ISO érzékenység emelésével! Fenntebb láthatjátok mit tud a gép 8000-es ISO-ban, illetve 2000-es ISO-ban! Úgy gondolom, teljesen rendben van ez a teljesítmény (ennél lényegesen zajosabb gépet készít egy D800-as 8000-es ISO-n), de mindenképp szeretném majd még jobban összevetni egyrészt a saját technikámmal, másrészt még kevesebb fény mellett. Erre viszont már nem volt lehetőség, hisz az összejövetel végére érkeztem meg, így még annyira volt időm, hogy a környéken néhány gyors portrét készítsek a Luca-ról.

Az összehaonlítást nem csak a rohanás nehezítette, de az is, hogy nem ugyanolyan objektívekkel készültek a képek, illetve az is, hogy a D850-es kezelőfelületén a MODE és ISO gombok felcserélődtek – aki megszokta a régi vezérlést, annak ez egy kicsit furcsa lesz elsőre. Alapvetően viszont azt kell mondanom, hogy így is nagyon meggyőző az új gép. Csúcs dolog a gomb megvilágítás, az érintőkijelző (zoomolható, lapozható), a dönthető kijelző, a 4K-s felbontású videózás és persze a “nyers” fotózási képességek! A fókusz érezhetően biztosabb, gyorsabb, mint az én gépeimnél és érzésre a színek, auto WB, fénymérés jobban dolgozik! Szóval igazi – hosszú – szerelem lesz annak a D850, aki bevállalja az 1,25 millió forintos árat ezért a csodáért!

Itt tudod megvásárolni: Fotoplus
A fotózás itt történt: Cinestyle
Modell: Gulyás Luca


A D850-ról készült képek D850-el és az 58mm-es objektívval készültek 1.4-es rekeszen ISO 2000 és ISO 8000 mellett – az  őszi esti 18:00 – 18:30 közötti időszakban!
Lucáról készült fotó D850 + Nikkor 105mm, f1.4-en! Az itt látható képek nem “nyersek”, a gyári JPG beállítással készültek (nem NEF-ből konvertált)!

Leave a comment