Minden jog fenntartva - Tamás Hartmann

Blog

Eleven Hold a Móri Bornapon

Bár a 2017-es évben nem én lettem a hivatalos fotósa a Móri Bornapoknak, azért mégsem maradhatott ki a naptáramból ez a rendezvény. Ennek pedig a fő oka az volt, hogy az Eleven Hold együttes erre az időpontra időzítette az új, 5. albumának bemutatását – mely fellépésnek fotózására kértek fel! A zenekarról annyit mindenképp érdemes tudni, hogy móri tagokból áll, így tökéletes időzítés volt, hogy Mór legnagyobb rendezvényén a Bornapokon, “hazai” közönség előtt mutassák be új albumukat. Szerencsére minden összejött ezen […]

Balaton Boat Show 2017

A Suzuki Magyarország hivatalos fotósa révén vehettem részt az idei Balaton Boat Shown, ami az egyik legnagyobb hajókiállításnak számít hazánkban! Bár sokan próbálkoznak a Balaton körül új kiállítások szervezésével, ezidáig úgy néz ki a biztos pont mindig ez a kenesei rendezvény! Ezért talán az sem meglepő, hogy itt van a legtöbb kiállító és a legnagyobb látogató szám is! A kiállítók közül pedig a Suzuki Magyarország sem hiányozhat, aki mindhárom divízióját képviselte a rendezvényen: hajó, autó és motor! A hatalmas stand […]

Eszti & Feri Katinál :)

A híres Catherine Cottages-ben jártunk Esztivel és Ferivel, hogy még a baba érkezése előtt gyorsan készítsünk néhány fotót! Az időjárás is kegyes volt hozzánk, bár az elején egy jó kis zuhét kaptunk a nyakunkba, de ezután már minden adott volt ahhoz, hogy a szabadban is készülhessenek képek! Sőt, itt is bevetettem a drónt, mint fotózási eszközt, mert alapvetően Catherine környezete minden szemszögből pazar látványt nyújt! Ahogy a nap kezdett lemenni, rögtön útnak indultunk, mert még mindenképp szerették volna Esztiék, hogy otthon […]

Nálam járt: Panasonic GX80

A fotoplus.hu jóvoltából nálam járt egy apróság! Ez nem más, mint a Panasonic GX80 / GX85-ös cserélhető objektíves “mini” fényképezőgépe! Valójában nem a meglévő DSLR technikámat szerettem volna leváltani erre, hanem inkább csak bővíteni fényképező parkomat! Hogy miért? Egyrészt azért, mert bár a két vázam közül csak az egyik rendelkezik markolattal, így a kisebb amolyan kompaktabb méretűnek tűnhet, de azért még ez sem az a méret, amit az ember bárhova magával tud cipelni. Persze, nem is igazán a váz a probléma, […]

Feel The Retro

Vam egy hosszú ötletlistám, hogy milyen fotókat, fotó sorozatokat kell megcsinálnom….ha egyszer sok időm lesz…Ezidáig nagyon nem unatkoztam és az igazi holtjárat az év elején a rossz időben adódik, így idén erőt vettem magamon és leszerveztem egy fotózást Ljubovval! A Feel The Retro sorozat lényege – ahogy a cím is mutatja – egy kis retro hangulat megidézése volt, így direkt olyan környezetet próbáltam vaádszni, ahol csak sugárzik a falakból ez az érzés. Őszintén szólva helyszínben nem ezt a stílust kerestem, […]

BDPST

A BDPST, azaz Budapest sorozat elkészítése igazából nem egy előre tervezett dolog volt. Az egyik téli napon, amikor a fővárosban jártam kezdtem el fotózni és ez nőtte ki magát egy amolyan “végtelen” projekté. Határidőt, stílust, ötletet ugyanis nem akartam megszabni, úgy gondoltam, majd szépen formálja önmagát az alapötlet. Éppen ezért technikában már nem csak mobiltelefont használok, hanem a rendes fotós gépeimet is, illetve egy összeszervezett fotós budapesti “street fotózás” keretein belül készültek még képek a projekthez! Jelenleg ott tartok, hogy […]

Szabinával a kastélyban

Bár sokat próbálok tanulni a gép előtt a fotózással kapcsolatosan, ám ez is egy olyan szakma, amiben csak úgy lehet jól fejlődni, ha nem csak elméletben képzi magát az ember, hanem gyakorlatban is! Ez a kastélyos sorozat pedig pontosan ezért született! A fejemben már sok ötlet volt és ki is gondoltam, hogyan lehetne megvalósítani, de a kivitelezésre sosem maradt időm. A szervezés – helyszín, modell, stb. – mindig is sok problémával jár, ezért nagyon örültem, hogy végre minden összejött. Najó, csak […]

A 808audio Bluetooth hangszórója járt nálam

Bár sok minden témát szeretek fotózni, igazán azokat kedvelem, ami emberekkel kapcsolatos. Nos, a tárgyfotózás nem éppen ilyen. Mégis találtam egy utat, hogy ezt hogyan tudom élvezni és szeretni. Ehhez persze egyrészt olyan tárgyat is kell találnom, amit szeretek. A 808audio Bluetooth hangszórója pedig pontosan ilyen! Mintha csak fotózásra tervezték volna. Egyedi forma, minőségi anyagok, látványos fény megvilágítás, aprolékos kidolgozás. Persze lehetne még órákig dicsérni ezt a terméket, de szerintem már így is érzitek, hogy nekem nagyon bejött ez a […]

AMTS 2017

Az AMTS az ország legnagyobb autós tuning show-ja, ami egyben a tavasz eljövetelét is jelzi. Persze ezt nem az ősi néphagyományokból tudom,e gyszerűen csak a rendezvény időpontja mondatja velem, hisz mindig húsvét környékére esik. Már az első kiállítások egyikén is ott voltam, mint fotós, így azt is látom, hogy mekkora fejlődésen ment keresztük az AMTS show – amit kezdetek-kezdetén még Carstyling tuning kiállításként ismert meg az ország déli része. Mára már odaáig “fajult” az AMTS, hogy gyakorlatilag a BNV teljes […]